Idei adventi kalendáriumunkban a magyar helyesírás történetének néhány fontos állomását mutatjuk be pár mondatban.
Ma a Károli-biblia javított változatát saját erejéből kiadó (Amszterdam, 1685) Misztótfalusi Kis Miklós helyesírási munkásságát foglaljuk össze.
Misztótfalusi az Apologia Bibliorum (Védőbeszéd Bibliája mellett, 1697) című munkájában, különösen annak a Ratiocinatio de Orthographia… (Számvetés a helyesírás kérdéseiről) című fejezetében fogalmazta meg a helyesírási nézeteit. Ezek közül a legfontosabb – Geleji Katona Istvánéhoz hasonlóan – a szóelemző elv tudatos vallása. Misztótfalusi példákkal igazolta, hogy az írás gyakran eltér a kiejtéstől (például a mondja, látjuk, kardja szavakban; sőt azt is megfigyelte, hogy a k és g előtt n-nek írt betű valójában nem az n hangot jelöli). Geleji Katonát követte a hiányjeles névelőt (a’ barát) és a közkeletű idegen szavak magyaros írását (prédikál) tekintve is. Abban viszont eltért az elődjétől, hogy ő például az emberrel formát tartja követendőnek; az összetett szavak esetében az egybeírást, a hátravetett igekötők esetében pedig a kötőjelezést javasolta.
Hangjelölésében a protestáns hagyományt követte; a c és a cs hangot ő már tz-vel, illetve ts-sel jelölte.
Felhasznált irodalom: Korompay Klára 2003. Helyesírás-történet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest, Osiris Kiadó. 579–595.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése