Idei adventi kalendáriumunkban a magyar helyesírás történetének néhány fontos állomását mutatjuk be pár mondatban.
Ma Geleji Katona Istvánnak a Magyar Grammatikatska című művében (1645) kifejtett helyesírási nézeteit vázoljuk fel. Ő volt az első magyar szerző, aki először részletezte és foglalta szabályrendszerbe a szóelemző elvet, amely azóta is a helyesírásunk egyik alappillére.
Geleji Katona alapelve volt, hogy a toldalékok előtt a szótő eredeti alakját meg kell tartani, hiszen a tő és a toldalékok találkozásánál fellépő hangváltozások elfedik az egyes szóelemek eredeti alakját és azok paradigmatikus összefüggéseit. Hangtanilag gondosan csoportosítva felsorolta a hasonulások és az összeolvadások jellegzetes eseteit (például: t + s a kétség, d + s az imádság szóban), és bemutatta a j-vel kezdődő toldalékok kérdését is (bánja, mutatja, álljon stb.). Ugyanakkor túlzásokba is esett, így a jövök mellé a jövsz és a jöv, a vagytok mellé a vagynak alakot, illetve a tegyd, embervel formát tartotta helyesnek.
A mássalhangzóval kezdődő szó vagy rag előtt álló ez, az, imez, amaz névmás és a határozott az névelő esetében azonban – Heltaihoz hasonlóan – a kiejtés elvét is figyelembe vette, és hiányjelet alkalmazott (a’ barát, a’ban).
A hangjelölést illetően – református püspök létére – több megoldást is a katolikus helyesírásból vett át, így a protestáns helyesírást közelítette a katolikushoz. Azt is világosan kimondta, hogy az y-nak a magyarban csak „lágyító” szerepe van, vagyis csak a t, g, n, l betűkhöz kapcsolódva jelenhet meg.
A fentiek mellett foglalkozott az összetett szavak és (az előbbiek közé sorolva) az igekötős alakulatok helyes írásmódjával is, a kötőjeles megoldást tartva követendőnek. A már meghonosodott idegen szavakat pedig a véleménye szerint magyarul kell írni (predikacio stb.)
Felhasznált irodalom: Korompay Klára 2003. Helyesírás-történet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest, Osiris Kiadó. 579–595.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése