Idei adventi kalendáriumunkban a magyar helyesírás történetének néhány fontos állomását mutatjuk be pár mondatban.
Ma a protestáns helyesírásra válaszul a XVII. században kikristályosodott katolikus helyesírás főbb jellemzőit ismertetjük. E norma alapját a Káldi György-féle bibliafordítás (készült 1605 és 1607 között, megjelent 1626-ban) adta. A katolikus és a protestáns rendszer sok tekintetben hasonló volt, a legszembetűnőbb különbséget a c és a cs hang jelölése jelentette: a protestánsok ezt tz és cz, míg a katolikusok kezdetben cz és ch betűpárral jelölték. Később Pázmány hatására a katolikus norma a cz és a cs jelölés lett, és maradt meg egészen a XX. századig. (A cs betűkapcsolatot a XVII. században protestáns nyomdák is használták, a XVIII. századtól viszont helyette a ts vált protestáns normává.)
A katolikus helyesírás a protestánsénál egyszerűbb megoldásokat alkalmazott néhány ponton: a k hangot már minden helyzetben a k betű jelölte; az i és a j, továbbá az u és a v betű is elkülönült egymástól a hangértékük szerint.
A katolikus rendszer terjesztésében a fent említett szerzőkön kívül például Pereszlényi Pál, illetve két protestáns nyelvtaníró, Komáromi Csipkés György és Kövesdi Pál is fontos szerepet játszott.
Felhasznált irodalom: Korompay Klára 2003. Helyesírás-történet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest, Osiris Kiadó. 579–595.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése