Idei adventi kalendáriumunkban a magyar helyesírás történetének néhány fontos állomását mutatjuk be pár mondatban.
Ma Sylvester Jánosnak a helyesírási rendszerét tekintjük át. Sylvester 1539-ben Sárvár-Újszigeten a saját nyomdájában adta ki latin nyelvű nyelvtanát (Grammatica Hungarolatina), amelyben – Közép-Kelet-Európában először – egy nemzeti nyelv sajátosságait kívánta leírni, külön fejezetben a helyesírási észrevételekkel. A helyesírást ő „az igaz írásnak tudománya” megnevezéssel illette, és rendszerében a Huszita Biblia óta elsőként igyekezett megvalósítani az egy hang – egy jel alapelvét, amelyhez főként mellékjeles betűket alkotott. Ehhez a huszita hagyományok mellett a német hangjelölési sajátosságok adták az alapot.
Az egyéb helyesírási elvek alkalmazásának legjellemzőbb példája a szóelemző elv legkorábbi megfogalmazása volt Sylvesternél: Dévai Bíró Mátyással szemben azt az álláspontot képviselte, hogy a határozott névelő „az” írásmódját a mássalhangzóval kezdődő szavak előtt is meg kell tartani („az barát”), mert a kiejtés minden nyelvben ingadozó lehet, a helyesírás azonban állandó. (Dévai Bíró szerint a kiejtés szerinti „ab barát” forma a követendő.)
Felhasznált irodalom: Korompay Klára 2003. Helyesírás-történet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest, Osiris Kiadó. 579–595.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése