Idei adventi kalendáriumunkban a magyar helyesírás történetének néhány fontos állomását mutatjuk be pár mondatban.
Ma a Debreceni Grammatika (1795) címen ismertté vált, a Hadi és Más Nevezetes Történetek című lap nyelvtanírói pályázatának bírálói által készített munka helyesírási vonatkozásaiból szemelgetünk. E mű nagyrészt Földi János pályamunkáján alapul, de azt több helyen jelentősen módosították a bírálók. A kor színvonalához képest egészen kiváló munkát írtak, amely igen részletesen tárgyalta a helyesírást és a hangokat, a szófajokat és a morfológiát, illetve a mondattant, továbbá függelékben közölte például a nyelvtudomány latin–magyar szakszavainak jegyzékét.
A hangtant tekintve – Földitől eltérően – itt már kezdett elválni a betű és a hang fogalma; a szerzők kimondták, hogy a magyarban nem a betűk, hanem a hangok száma a nagyobb a latinhoz képest. Ennek megfelelően viszont csak a latin alapbetűket tartották a magyar ábécé részeinek, onnan kizárták a mellékjeles és a kétjegyű betűket. Az ö és az ü esete a kor átmeneti felfogását tükrözte: már nem tekintették diftongusnak (kettőshangzónak), az ábécébe viszont mégsem vették fel ezeket. A hosszú ő-t és ű-t tekintve viszont már a mai jeleket tartották helyesnek. A c hangot tz-vel, a cs-t ts-sel, a zs-t ’s-sel jelölték. A szerzők a szóelemző jottista irányzat hívei voltak, viszont tartottak az ly-nak a térhódításától a j kárára, hiszen külön figyelmeztettek a pennálya, írlya stb. formák helytelenségére. A kétjegyű betűket Gyarmathival egyező módon különféleképpen kettőztették.
Az egyéb helyesírási kérdéseket tekintve érdekes lehet megemlíteni, hogy a nyelvtanok közül a Debreceni Grammatika mondta ki egyedül szabályként (bár a kor tudományos szövegeiben gyakori volt), hogy a terminus technicusokat, szakkifejezéseket nagybetűvel kell kezdeni. Az egybe-, illetve különírás tárgyalásakor már ekkor felismerték, hogy az alaki jelölhetőséget vagy jelölhetetlenséget, illetve a jelöltséget vagy jelöletlenül hagyást és ezek helyesírásra gyakorolt hatását figyelembe kell venni; a szerzők erre az elvre alapozták a tárgyas, határozós és jelzős összetételek, illetve szószerkezetek írását.
Felhasznált irodalom:
Fábián Pál 1967. Az akadémiai helyesírás előzményei. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése