Az idei adventi kalendáriumunkban köznevesült tulajdonnevekről lesz szó, ma egy rövid elméleti bevezetővel kezdünk.
Köznevesülésnek azt a folyamatot nevezhetjük, amelynek eredményeképpen egy közösség egy korábban tulajdonnévként használt nyelvi elemet köznévként is használni kezd. A nyelvészettel, illetve névtannal foglalkozó kutatók ezt a folyamatot általában az élőnyelvi nyelvhasználathoz kötik. Megfigyelhető, hogy minél gyakrabban használunk egy tulajdonnevet, minél több asszociáció fűződik hozzá, annál nagyobb a valószínűsége a közszói jelentés és használat kialakulásának
A kutatók azonban nem egységesek abban a tekintetben, hogy a köznevesülés folyamata során a már meglévő jelentés változása, avagy egy új jelentés megalkotása történik-e. Ezzel a kérdéssel összefügg az is, hogy változik-e az eredetileg tulajdonnévi elem szófaja. (Kitérőként megjegyezhetjük, hogy bár a tulajdonneveket általánosan a főnevek közé szokás sorolni, hiszen mondatbeli viselkedésüket, ragozásukat a főnévre vonatkozó nyelvtani szabályok határozzák meg, ám vannak többelemű tulajdonnevek is, amelyek nehezen férnek bele ebbe a kategóriába. Így kimondható, hogy a tulajdonnevek a szófajoktól függetlenek, azok mellett külön rendszert alkotnak.)
A tulajdonnevek térben és időben meghatározott egyedi dologra vonatkozó tapasztalatokat összegeznek, köznevek viszont a különböző térben és időben hasonló megjelenési formákban tapasztalt több jelenséget, tárgyat jelölnek. A köznevesült tulajdonnevek átmeneti kategóriát képviselnek, mivel eredetük szerint a tulajdonnevekhez kapcsolódnak, jelentésük szerint viszont már a közszókhoz.
A szakirodalomban vita tárgyát képezi az is, hogy pontosan milyen példák tekinthetők a jelenség körébe tartozónak: klasszikusan csak a képzés, illetve összetételi elő- vagy utótagok nélküli kategóriaváltások tartoznak ide, de tágabb értelemben a képzett és összetételi formákat is figyelembe szokás venni. A továbbiakban mindegyik kategóriára látunk majd példákat.
Továbbvezető irodalom:
Hajdú Mihály 2003. Általános és magyar névtan. Személynevek. Osiris Kiadó, Budapest.
Parapatics Andrea Közszóvá váló személynevek a mai magyar szlengben. In: Parapatics Andrea főszerk., Doktoranduszok a nyelvtudomány útjain. (A 6. Félúton konferencia, ELTE BTK 2010. október 7–8.). Tálentum Sorozat 2. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 156–169. https://adoc.pub/kzszova-valo-szemelynevek-a-mai-magyar-szlengben-1038249f9e2de2fffec8b378bd40b1ec277334.html?fbclid=IwAR0phupa8UjUobgwzHSAzP5Mg5IjELr7yiFcJcOMEbyTxsdTZ97dG8mg0xY
Reszegi Katalin 2010. A köznevesülésről. Névtani Értesítő 32: 143–149. https://www.academia.edu/4401944/A_k%C3%B6zneves%C3%BCl%C3%A9sr%C5%91l_On_proper_name_common_noun_changes_?fbclid=IwAR230BTPR4vgZxS50J4dt496MFyPNgrL3OWEVO72GByzU0foA7MW_F54Bro
J. Soltész Katalin 1979. A tulajdonnév funkciója és jelentése. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Takács Judit 2020. Köznevesült tulajdonnevek szótárainkban. Farkas Tamás – Slíz Mariann szerk., Tulajdonnevek és szótárak. ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet – Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest. 231–240. http://real.mtak.hu/112302/1/15_Tsz_2020.pdf?fbclid=IwAR2PJnw5yJTp__b4oU_ert2pKp2TI6497x-3OrUUumrd4jrRJXg3EnfztHo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése